Magyarországon nagy múltja van a különféle gyümölcspárlatok készítésének. Az eredetigazolt magyar pálinka sárgabarackból, kajszibarackból, szilvából, körtéből, almából, cseresznyéből, eperből készülhet, melyek kizárólag itt teremtek.
Először az 1200-as években figyelhetjük meg, hogy gyógyászati célra különféle szeszes italokat használnak, melyeket égettbor névvel illettek. A gyümölcs és gabona párlatokba gyógynövényeket áztattak, általában rozmaringot, melyet a magyar királyné vizeként is hívtak. Nagyon hasonlított a ma is használatos svédcseppre. Károly Róbert a köszvényének kezelésére eredményesen használta.
A pálinka főzésének kialakulása a Kárpát-medence északi részéhez kapcsolódik. Maga a szó a szlovák nyelvből származik, majd az 1600-as évektől vette át a magyar. Akkor csak a gabonából készített italok esetében használták.
A 18. század végén jelentek meg olyan kisebb üzemek, melyek égetett szeszes italokat készítettek. Később megjelent a rá kirótt adó és beemelték a földesúri előjogok közé a gyümölcspárlat készítést.
Fokozatosan nőtt az állam befolyása a pálinka piacon és egyre jobban lefölözte az abból származó hasznokat. 1952 és 1970 között minden gyümölcspárlat fele az államot illette. A Tanácsköztársaság idején pedig tilos volt készíteni.
Egy pár éve a vidék újra visszakapta azon jogát, hogy a megtermelt gyümölcsből párlatot készítsen saját felhasználásra, de korlátozott mennyiségben.
Magyarországon kívül a pálinka szót egyedül két osztrák tartomány használhatja, ahol kizárólag kajszibarackból készített italokra vonatkozhat.